Tippek és trükkök az okos nyaraláshoz
Mikor először terveztem, hogy Tenerifére utazom, az utazási irodában dolgozó kedves egykori egyetemista évfolyamtársam, Bori megnyugtatott, hogy jól választottam, biztos nagyon fog tetszeni a sziget, mert az ő szülei minden évben oda mennek vissza, idén hatodik alkalommal. Akkor az-gondoltam, hogy annyi szép hely van a világon, miért nem utaznak máshova, annyi szép hely van még a világon?
Azóta eltelt tíz év, és teljesen igazat adok Bori szüleinek. Nem is tudnám megszámolni, hányszor voltam én is a szigeten, mielőtt végleg ide költöztem volna. Beleszerettem Tenerifébe, és idegenforgalmi szakmámból kifolyólag elkezdtem fókuszálni a Kanári-szigetek térségére: hogy lehetne minél olcsóbban itt nyaralni, úgy hogy a baráti árak ne a minőség rovására menjenek. Így lett a turistából specialistaJ! Talán Önnek is egyik kedves törzsutasunk ajánlotta honlapunkat, mely összegyűjti a legjobb ajánlatokat Tenerife vonatkozásában.
Aki már járt a szigeten, az vissza fog térni. Van olyan utasunk, aki évente kétszer látogat ki, van olyan, aki a telet tölti Tenerifén, és van, aki máshova nem is utazik repülővel. Hogy miért? Mert ár /érték arányban maximálisat nyújt. Klímája tökéletes, mindössze öt óra repüléssel eljuthatunk az örök napsütésbe. A sziget számos tartalmas programot kínál a vízi sportok vagy a hegyek szerelmeseinek. Az itt lakó kanáriaiak kedves, barátságos nép, híresek vendégszeretetükről: sok finom ételt kóstolhatunk meg, melyek ízvilága nem áll távol a magyar konyhától. Tenerifén úgy érezzük, minta mindig is ott éltünk volna: a helyiek azonnal befogadnak, a sziget szépsége mindenkit rabul ejt.
Tenerifén lenni már nem drága, az élet itt meglepően olcsó, viszont a kijutási költségekkel számolnunk kell. Ez a blog akár százezer forintos megtakarítást is fog érni Önnek, ha megfogadja egy rutinos szigetutazó tanácsait.
- Időben tervezze meg utazását
A legfontosabb tanács, amit érdemes megfogadni. Tenerifére nagyon sokan utaznak, a mostani politikai és gazdasági helyzet miatt is rengetegen választják ezt a térséget nyaralásuk helyszínéül, ezért nincs last minute akció. Ha van, akkor az a szállás rovására megy, sokan már egy évre előre lefixálják következő utazásuk alkalmát. A főszezonokban (december, február, nyár) még inkább igaz ez a szabály. A repülőjegyekkel kapcsolatban is hasonló tendencia figyelhető meg: fél évvel az indulás előtt jelentősen olcsóbbak az árak.
- Szállás
Ma már az internet világában nagyon sokat szeretik megszervezni saját útjukat, önállóan foglalni a szállásukat nagy portálokon. A magyarok nagyon szeretik a déli részt, Las Americas, Los Christianos üdülőövezetét. Két tippet hadd adjunk ehhez! A helymeghatározás sokszor nem fedi pontosan a szálloda elhelyezkedését, inkább nézzük meg a térképen is, mert sokszor olyan helyeket is a déli üdülőövezethez sorolnak, amelyek valójában jóval messzebb vannak az óceánparttól. Érdemes felfedezni a sziget nyugati részét is. Los Gigantes a harmadik legfelkapottabb üdülőövezet, de az árak jóval kedvezőbbek. Ráadásul akár az északi reptérre is érkezhetünk, ami további lehetőségeket nyit meg a repülőjegyfoglalásban.
Miért érdemes nálunk foglalni a szállást? Hosszú évek óta erre a térségre specializálódtunk, ezért tudunk olyan szállodákat, privát apartmanokat ajánlani kedvezményes áron, amiket a hagyományos szállásközvetítő portálok nem hirdetnek, vagy ha hirdetnek csak félpanzióval vagy teljes ellátással, ami jelentősen megnöveli az árakat. Tenerifén, ahogy már írtuk ott lenni nem drága, tehát a félpanzióra sokszor nem éri meg áldozni, mert olcsón lehet étkezni, és a fakultatív programok eleve tartalmaznak egy főétkezést. Mivel több kedves visszatérő utasunk vásárolt már Tenerifén ingatlant befektetési célra, mely apartmanokat ki tudjuk adjuk bérbe jutányos áron.
- Repülőjegy
A szállás mellett a másik nagy költség tenerifi utunkkal kapcsolatban a repülőjegy. Tenerifére a legcélszerűbb repülővel utazni, a másik megoldás még a komp lenne, de az nagyon hosszú és nem olcsó, még egy család esetében sem gazdaságos. Tehát marad a repülő, ami korai foglalás esetén nagyon kedvező is lehet. Ismét visszatértünk az első ponthoz: érdemes előre tervezni! Szerencsére számos megoldás közül választhatunk: a fapadostól kezdve a menetrendszerinti gépekig, az átszállásos járatoktól kezdve a közvetlen járatig.
Tenerifének két repülőtere van: a turisták többnyire a zsúfoltabb Reina Sofiá-ra azaz a „délire” érkeznek, ami közelebb van az üdülő övezetekhez, az „északi” reptér, azaz Los Rodeos inkább a belföldi járatok számára készült a Kanári-szigetek és az anyaország nagyvárosai között. Mivel a két reptér között kb. 75 km a távolság, autóbérlés esetén nem jelent gondot az északi reptérre való érkezés, de akár a szigeten közlekedő TITSA buszok egyikével is eljuthatunk szálláshelyünkhöz. Vegye igénybe bátran díjmentes ajánlatkérőnket, ha jelentősen olcsóbb ajánlatot találunk az északi reptérre érkezésre vagy indulásra, azt feltétlenül jelezni fogjuk Önnek!
Fapados vagy charter?
Tenerifére háromféle járattípussal lehet eljutni. A charter közvetlenül a szigeten landol, fix napokon közlekedik, általában egy héten egyszer, esetleg kétszer. A menetrendszerinti járatok összehangolják útvonalaikat, így a hét minden napján átszállással ugyan, de el lehet jutni nagyobb városokon keresztül a szigetre, magas kényelmi szintet biztosítanak utasaiknak, melybe még a fedélzeti étel- és italellátás is beletartozik, nagyvonalúan kezelik a poggyászt is. A fapadosok megosztják az utazóközönséget. Tény, hogy kevés a komfortszolgáltatás, késés esetén nem szívesen vállalnak felelősséget, ki kell venni, és újra be kell csekkolni a bőröndünket átszállás esetén, de ma már nagyon sokat javultak ezek a járatok is, és árban még mindig verhetetlenek. Jó hír, hogy több fapados indít közvetlen járatot a Kanári-szigetekre, így akár Budapestről vagy egy közeli városból átszállás nélkül is repülhetünk.
Hogyan tudunk a legolcsóbban utazni? Ha időben foglal, akkor olcsón lehet a közvetlen járatra is helyet szerezni akár Budapestről akár Bécsből. Ha nem gond az átszállás, akkor számos lehetőség nyílik meg az utasok előtt. Lehet menetrendszerinti járat, ahol bevárják a csatlakozást a légitársaságok, de nincs okunk félni a fapadosoktól sem. 2-4 óra várakozással egy átszállással már számos kombinációkkal lehet foglalni repülőjegyet. Szeretné bebiztosítani fapados repjegyét? Nem gond ez sem, stornóbiztosítással tudjuk ezt a szolgáltatást is nyújtani.
Nem gond a nem budapesti indulás? Még jobb! Londonból például akár napi háromszor is indulnak gépek Tenerifére. De jó megoldás Linzből, Münchenből indulni, jóval olcsóbbak a jegyek, mint Budapestről és nem kell átszállni. Ma már sokunknak élnek külföldön barátai, kössük össze egy látogatással, és máris több tízezer forintot megspóroltunk. Olcsón telekocsival vagy vonattal el tudunk jutni a célállomásig. Bár a mi tanácsunk az, hogy Magyarország felé hazajövet válasszunk telekocsit, ha az esetleg megcsúszik a közúti forgalom miatt, akkor sem késhetjük le a repülőnket.
Szeretné a tenerifi nyaralást összekötni egy napos városnézéssel? Szuper ötlet! London, Barcelona vagy Párizs megéri azt, hogy megszakítsuk utunkat, és pár órát vagy akár egy napot is eltöltsünk itt. A reptér közelében érdemes szállást foglalni, mert akkor általában a transzfer is kedvező árban van, le tudjuk tenni díjmentesen bőröndünket a szállodai csomagmegőrzőben, és irány a nagyváros! Élvezze ki a pillanatok ezekben a gyönyörű európai városokban, szívja magába azok fantasztikus lüktetését!
Poggyásszal vagy anélkül?
A repjegy árát nagyban befolyásolja a poggyász súlya. A fapados légitársaságok már régóta, de mára már elég sok menetrendszerinti járat is külön kezeli a bőröndöt, és csak a kézipoggyászt adja alapból a repülőjegy árához. Tenerifén mindig jó idő van, ezért ha megtanulunk összepakolni egy kézipoggyászba, vagy csak egy bőröndöt vásárolunk csak, akkor ismét 20-30.000 Ft-ot spórolhatunk meg fejenként. Ha mégis szükségünk van bőröndre, akkor azt lehetőleg azonos időben vegyük meg a repülőjeggyel, mert így olcsóbb.
Mit kell pontosan tudni a kézipoggyászról?
A kézipoggyász nem kerül be a csomagtérbe, hanem végig velünk utazik a fedélzeten. Nem tartalmazhat szúrós, veszélyes tárgyakat (pl. olló, bicska, kés) és 100 ml-nél nagyobb kiszerelésű folyadékot sem. A folyadékokat egy külön nylonzacskóba kell tenni, így lehet átmenni a vámvizsgálaton. Minden ennél nagyobb űrtartalmú folyadékot kidobatnak majd velünk, tehát az utazásra szánt folyadékot sem vihetjük fel, a reptéri italautomatából vagy a fedélzeten kell majd vásárolni elég borsos áron.
A kézipoggyász mérete és súlya légitársaságonként eltérő, általában 8-10 kg lehet és kb. 55*40*20 cm-es lehet a bőrönd mérete a kerekekkel együtt! Minden légitársaságnak található kint a reptéren egy „kosara”, amibe ha belefér a bőrönd, nem kötözködnek, de ha látványosam nagyobb, akkor a bírság a 60 eurot is elérheti, így ezzel nem érdemes „trükközni”!
Mi minden utasunknak szinkronizáljuk a bőröndméretét, tehát a nálunk foglalt jegyek esetében egyféle méretet kell betartani, ami az összes vonalon érvényes, így a büntetés elkerülhető. Ráadásul interneten elvégezzük a becsekkolást, a beszállókártyákat utazás előtt e-mailben elküldjük utasainknak, így ismét jelentős kb. 30 eurot spórolhatunk meg!
Jó tanács! Ha fapadossal megyünk és az átszállások között nincs több mint 2 óra, esetleg terminált kell váltani, ne kockáztassuk meg a bőrönd szállítását, mert azt minden járatnál ki kell vennünk, a másik járatra fel kell csekkolnunk, amivel sok időt veszíthetünk, és kockáztathatjuk azt, hogy a következő járatot lekéssük.
Hogyan pakoljunk be egy hétre a kézipoggyászba?
A meleg holmikat vegyük fel, azzal ne terheljük a bőröndöt. Utazzunk hosszú nadrágban, meleg kardigánban, vegyük fel a kényelmes túracipőnket és a hölgyek vigyenek magukkal kendőt is. A repülőn sajnos sokszor indokolatlanul erősen megy a klíma, nem érdemes megfázással kezdeni a nyaralást.
Tenerifén mindig jó idő van, ezért az utazó meleg ruha elegendő lesz a hűvösebb éjszakákra. Amit még feltétlenül vigyünk magunkkal: fehérnemű, alvóruha, fürdőruha, papucs, 2 db rövidnadrág, 2-3 db póló, hölgyeknek egy könnyű elegáns ruha, uraknak egy elegánsabb nadrág és cipő –ha tervezzük, hogy elmegyünk esténként szórakozni. Törölközőt, fürdőlepedőt általában biztosítanak a szállodák. Sok szállodai szobában (főleg a promóciós szállásokon) van mosógép, így tényleg nincs szükség sok ruhára, ezt érdeklődjünk meg utazás előtt. Végső esetben jók a szállodák patyolatszolgáltatásai is. Ne vigyük túlzásba a pakolást! A kevesebb, egymáshoz passzoló ruhadarabok jó szolgálatot tesznek.
Ne vigyünk semmilyen tusfürdőt, sampont és egyéb folyékony dolgokat, hiszen ezeket olcsón megvehetjük a szupermarketben. Érdemes sampon és tusfürdő egyben a kettő 1 literes változatot venni, ami két főnek elég is egy hétre. 1-2 euro mindössze, olcsóbb mint fizetni a poggyászért. Ha ragaszkodunk a saját márkánkhoz, akkor célszerű utazás előtt kedvenc tusfürdőnk, samponunk, krémünk, parfümünk kisméretű változatát beszerezni, erre ma már mindegy gyártó figyel, de ha nincs, akkor vegyünk a drogériában előre elkészített „repülési nesszeszert”, melynek üres tégelyeibe ki tudjuk porciózni az egy hétre szükséges mennyiségeket.
Mindig tegyünk a kézipoggyászba egy kis sósat (kekszet, ropit), szopogatós cukorkát, csokit. Ezeket nem fogják kidobatni velünk a vámvizsgálatnál, és még egy rövid repülés alatt is jól jöhetnek, nem kell a fedélzeten megvenni jóval drágábban. Komfortosabbá tehetjük a repülést, ha viszünk magunkkal nylonzacskót, amibe gyűjthetjük az utazás alatt felhalmozódott hulladékot, ezzel a légikísérők munkáját is megkönnyítjük.
Mégis akarok vinni bőröndöt, kevés nekem a kézipoggyász!
A kisgyermekesek vagy a hosszabb időre utazók általában vásárolnak bőröndöt, hiszen nagyon nehéz egy kézipoggyászba mindent összepakolni. Illetve vannak olyan speciális esetek, amikor nem lehet nélkülözni a bőröndöt. Milyen jó tanácsot érdemes megfogadni? Az értékes laptopot, fényképezőgépet, kamerát, pénzt továbbra is a kézipoggyászba tegyük, és tegyünk egy váltás ruhát is, ha esetleg elkavarodna a bőröndünk, akkor se maradjunk tiszta ruha nélkül.
Ne vigyünk levegőt! Azaz okosan pakoljunk, megfelelően hajtogassuk össze a ruháinkat, mert ezzel is rengeteg teret ki tudunk használni. Inkább vásároljunk egy 20 kg-os bőröndöt, mint két 15 kg-osat. Úgy számolhatunk, hogy amit elhasználunk (pl, „pálinka”) annak a helyére tudunk majd visszafele ajándékot hozni szeretteinknek, magunknak. Ha viszünk bőröndöt, és átszállással utazunk, akkor tegyünk bele egy másfél vagy két literes vizet, arra legalább nem kell költeni a reptéren.
Hogyan tudunk mi Önnek segíteni a repülőjegy foglalásban?
Naprakész és jó ajánlatot tudunk Önnek adni repülőjegy foglalásban legkésőbb 48 órán belül, mivel nemzetközi repülőjegyértékesítő vizsgával rendelkező, speciálisan Tenerifére szakosodott kollegával dolgozunk együtt.
A honlapon található repülőjegy ajánlat kérő menüpontját töltse ki, majd küldje el nekünk. A mi munkánkat jelentősen megkönnyíti, ha a lehető legrészletesebben töltik ki az ajánlatkérőt, de elképzelhető, hogy csak a második, harmadik ajánlat lesz Önnek tökéletes, mert finomítanunk kell rajta. Ez természetes, mi Önökért vagyunk, szeretnénk a legoptimálisabb megoldást megtalálni, hogy már a repülés is a tenerifi utazás élményének része legyen.
- Autóbérlés, programok
Ezek a tételek olcsóbbak elővételben, illetve több tétel vásárlása esetén (pl. dupla belépőjegyek) jelentős kedvezményeket érhetünk el. Az autófoglalás is olcsóbb otthonról, ráadásul nagyobb választékból szemezgethetünk.
Ha először jár a szigeten és óceán melletti szállást foglalt (ahol nagyon nehéz parkolni), akkor vagy ne béreljen autót vagy csak a hét második felétől, és majd visszaútnál adja le a reptéren megspórolva egy transzfer költséget. A fakultatív programok is minden esetben tartalmazzák a transzfer költségét, így ha azokat a nyaralás első felére tervezi, akkor a hét második felétől lehet csak szükség bérautóra. Ilyen esetekben érkezéskor érdemes kérni a transzfer szolgáltatást, mely árban kedvezőbb, mint a taxi, sofőrünk udvarias, megbízható, magyar nyelven beszél.
Autókölcsönzéskor szükség van érvényes jogosítványra, és a vezető nevére szóló dombornyomott bankkártyára. Sok autókölcsönző cég dolgozik Tenerifén, nagyon eltérő árakkal és szolgáltatásokkal. A legtöbb bosszúságot az autókölcsönzők jelentik az utasoknak, mivel olyan rejtett költségekkel dolgoznak, amire nem lehet előre számítani. Mi az utasainknak megbízható céget tudunk ajánlani, akiknél ha minden költséget összeszámolunk a legkedvezőbb árban jöhet ki az autóbérlés. Előre nem kell fizetni semmit, egy írásos megrendelő elegendő, ráadásul a helyi magyar nyelvű asszisztencia viszi a reptérre közvetlenül a kiválasztott autót, nem kell a sokszor kígyózó sort kivárni, a hosszú adminisztrációt a helyszínen elvégezni, és nincsenek rejtett költségek az autóleadás végén, illetve letéti díjat sem kell elkülöníteni. Használja bátran ajánlatkérőnket, és kollegánk szívesen felveszi Önnel is a kapcsolatot!
Tenerifén rengeteg kikapcsolódásra, fakultatív programra van lehetőség: kirándulások, szigettúrák, El Camino utak, Teide felvonó, élményparkok, vízi sportok széles választéka, hajókirándulások, búvárkodás, horgászat, biciklikölcsönzés, jeep szafari, quadozás, gokartozás, ejtőernyőzés és még hosszan lehetne folytatni a sort. Ezeket a programokat mind megtalálják a honlapunkon, és szívesen segítünk a helyszínen is a legjobb szolgáltató kiválasztásában. Belépőjegyeket tudunk kedvezményesen biztosítani az élményparkokba, szervezett hajókirándulásokra, ezeket elég a helyszínen intézni, általában minden szezonban van valamilyen kedvező akció.
Sok mindent meg tudunk egyénileg is nézni Tenerifén, viszont a szigetkörutakhoz olyan plusz értéket tud adni egy idegenvezető, ami mindenképpen megéri a részvételi díjat, ráadásul a helyismeretnek köszönhetően sokkal több mindent meg lehet nézni egy nap alatt, nem kell attól félni, hogy eltévedünk. A magyar nyelvű szigettúrákat profi idegenvezetőnk végzi, aki magas műveltségével és profizmusával mindig lenyűgözi utasainkat. A szigetkörutaknál érdemes előre jelezni a részvételi szándékot, mivel így a kinti programszervezők jobban tudnak kalkulálni a busz- illetve hajójegyekkel.
Én és munkatársaim Tenerifén élünk és dolgozunk az idegenforgalmi szakmában. Mi erre a szigetre koncentrálva több mint egy évtizede a legminőségibb szolgáltatásokat nyújtjuk igen versenyképes áron – legyen az repülőjegy, szállásfoglalás, kirándulás vagy egyéb szolgáltatás. Nemcsak lakhelyünk, hanem az otthonunk is ez a sziget. Bízunk abban, hogy szaktudásunkkal és a sziget iránt érzett szeretetünkkel Önnel is megkedveltetjük Tenerifét, és visszatérő utasként köszönthetjük legközelebb is.
Napsütéses üdvözlettel kis csapatunk nevében:
Király Eszter