BlogIngatlanbefektetésLas Olas 2

Andreáék története példa arra, hogy egy jó alaprajzi ötlettel egyszerre két dolgot is meg lehet valósítani: biztos havi bevételi forrást, és ugyanakkor egy saját, régi álom teljesülését, azaz egy nyaralót is.

Andreát és férjét, Ádámot egy kedves ismerősömön keresztül ismertem meg egy baráti vacsorameghívás alkalmából. Andreáék Angliában élnek és dolgoznak, de nagyon szeretik a Kanári-szigeteket, ahol én is élek. Ők a munkájuk miatt végleges kiköltözésben még nem gondolkodhatnak, de évente többször járnak ide nyaralni. Így vetődött fel bennük egy második otthon vásárlásának a gondolata, illetve valójában az otthon vásárlásának a gondolata, mivel Angliában ők bérlik a lakásukat, amiben laknak, és nem is terveztek ott venni a magas ingatlanárak miatt.

Sok mindenről érdeklődtek az ingatlan vásárlás kapcsán, igyekeztem minden kérdésükre választ adni, és megfelelően tájékoztatni őket, hogy mi is egy ingatlantulajdonos kötelezettsége és lehetősége itt a szigeten. A vacsora végén megkértek arra, hogy keressek számukra egy szép ingatlant, mert eldöntötték, hogy vásárolnának maguknak egy kisebbet.  Ők úgy tervezték, hogy  vesznek egy frekventált helyen lévő ingatlant, amelyet bérbe lehet rövid távra is adni (itt a szigeten csak bizonyos zónákban legális ez), a kiadásból befolyt összegből lenne egy plusz jövedelmük, az év bizonyos szakaszában pedig saját használatra tartanák fenn maguknak a lakást. Mivel anyagilag csak egy ingatlan vásárlását engedhették meg maguknak, úgy gondolták kompromisszumot kötnek, és egy darabig megosztják második otthonukat a leendő bérlőkkel. A szívük mélyén egy igazi, saját otthonra vágytak, de tisztába voltak azzal, hogy két lakást nem tudnak vásárolni megtakarított pénzükből, és saját nyaralót nem tudnának fenntartani, anélkül, hogy lemondanának a befolyó bérleti díjból.

Akik ismernek, tudják, hogy mindig olyan ingatlant ajánlok csak megvételre, amiben én magam is fantáziát látok. Mivel itt élek, és ismerem az itteni ingatlanpiac sajátosságait, ezért azt is meg tudtam ígérni, hogy csak olyan lakást fogok ajánlani nekik, amely ténylegesen alkalmas kiadásra is, és nem ütközik semmilyen tiltó rendelkezésbe, valamint keresett az itteni lakosok számára. A rövid távú kiadásra alkalmas lakások csak bizonyos zónákban legálisak, elég magas árfekvésben. Kicsit macerás az ilyen típusú ingatlanok kezelése, mivel csak az év bizonyos szakaszában adhatók ki, amikor a tulajdonos nem kíván az ingatlanjában nyaralni. Természetesen megoldható, de számolni kell, nincs-e esetleg jobb megoldás ennél!

Amióta hagyom az életemet áramolni a maga saját útján, azóta megtapasztalom azt, hogy láthatatlan szálak vezérlik egymáshoz az embereket, így segítve sorsunk alakulását. Andreáékkal történt beszélgetésünk után néhány hét múlva ugyanis egy régi, kedves ügyfelem hívott fel, hogy szeretné segítségemet kérni egy ház felújításában, amelyre most tett vételi ajánlatot. Ezen azért csodálkoztam el, mert Ivananak egy nagyon szép duplex lakása volt a sziget déli részén, egy csendes kis zsákfaluban, és nem igazán értettem miért költözik el. Ugyanabban a kis nyaralóvároskában azonban Ivana beleszeretett egy erősen felújítandó, de saját óceánparti házba, és úgy érzete megtalálta álmai otthonát.  Miután megnéztem a kis házacskát tökéletesen megértettem Ivana döntését. Sok munka állt előttünk, de mindkettőnk szeme előtt a végeredmény lebegett, és nem törődtünk az odáig vezető út nehézségével.  Ivana egy olyan gyémántot talált, ami igazi ritkaság a sziget ingatlanpiacán. Néhány alaprajzi módosítással majd az ezt követő szokásos felújítással egy páratlan kilátású, kedvező beosztású ház boldog tulajdonosa lett. (Az ő történetét majd egy másik alkalommal osztom meg.)

 

És akkor ugrottak be Andreáék elképzelései. Mivel jól ismertem Ivana duplex lakását, tudtam, hogy jó vételi lehetőséget tudok ajánlani Andreáéknak egy kis csavarral. Igaz, hogy ez a lakás nem a legfelkapottabb turistaövezetben fekszik, viszont lehetne belőle két lakást is kialakítani. Ugyanis a duplex lakást a bejárat kedvező elhelyezkedése miatt meg lehetne osztani, és így Andreáéknak akár saját nyaralójuk is lehetne. Az alsó szinten Ivananak egy két hálós, két teraszos pazar kilátású lakása volt, míg a 113 m2-es tetőteraszon terült el félig fedett jógastúdiója rengeteg növénnyel. Imádtam ezt a lakást, amikor csak tehettem felugrottam Ivanahoz egy közös jógaórára vagy csak egy teára. A lakás gyönyörűen volt berendezve, és a kilátás is lélegzetelállító, ha nincs kalima, akkor a szomszéd kis szigetet is tisztán lehet látni. Mivel ezen a környéken nem legális a rövid távú kiadás, csak a minimum hat hónap vagy annál hosszabb bérbeadás, ezért azt javasoltam Andreáéknak, hogy az alsó szintet adják kis hosszú távra, a felső szintet pedig alakítsuk kis számukra egy nyaralónak, ami így valóban egy második otthonná válhat.

A megoldást a bejárati ajtók kialakítása jelentette a felső szint beépítése előtt. Ezt úgy oldottuk meg, hogy az eredeti bejárat maradt, két rövid falszakaszt építettünk, és így lett külön bejárat az alsó szintre, míg egy tolóajtóval elzártuk a felső szintet. Olyan, mintha két ingatlant vettek volna, egyet bérbe adási célból, egyet pedig saját felhasználásra, viszont ez a kétszintes lakás nem került többe mint egy kisebb lakás a felkapott turistaövezetekben. Ha később mégis véglegesen kiköltöznének, vagy eladnák a lakást, könnyen vissza lehet egy lakássá alakítani-ha erre egyébként szükség lenne. Külön helyrajzi számra nem kerültek a lakások, ez a megosztás azt a célt szolgálta, hogy Andreáéknak legyen saját, külön bejáratú nyaralója.

Az alsó szinten semmihez sem kellett hozzányúlni, még bútorozni sem kellett, Ivana minden berendezést otthagyott. A tetőteraszt viszont kedvünkre beépíttettük könnyűszerkezetes megoldással figyelve a legjobb kihasználásra. A végeredmény egy kényelmes egyhálós lakás lett két   gyönyörű terasszal. Ezt az átalakítást azért tudtuk könnyen megvalósítani, mivel a szigetnek ezen a részén soha nem kell fűteni, a víz ki volt építve a tetőn, így igazából csak a falakat és a nyílászárókat kellett pótolni, és a szennyvizet elvezetni. Engedélyt erre külön nem kellett kérnünk, mert mobil szerkezetre nem vonatkozik külön előírás. Több hasonló duplex lakás tetőterét beépítették már valamilyen módon ezen a környéken, ilyen megfontolásból azonban, hogy két külön bejáratú lakás jöjjön létre, viszont egyik lakásnál sem. Láthatod, hogy sokszor a jó ötlet egy speciális igényből vagy akár kevés pénzből születhet, akár olyan jó is lehet, amit keresve sem találtunk volna.

Andreák nyertek egy különálló saját lakrészt nagy tetőterasszal, ahol nyugodtan berendezkedhetnek, nem kell osztozkodniuk idegen emberekkel, másrészt lett egy állandó bevételi forrásuk az alsó szint hosszú távú kiadásában, aminek elvégezve a megtérülési számításainkat még egy picikét többet is  hoz, mintha rövid távon lenne kiadva, számolva az esetleges üresedési időkkel és egyéb költségekkel is, melyek a rövid távú kiadáshoz járulnak.  Azt a céljukat, hogy a bérlő finanszírozza a nyaralójukat maximálisan túlteljesítette ez a duplex lakás.

Ha érdekelnek hasonló kreatív alaprajzi átalakítási ötletek és történetek, szeretnél te is jó ötletekhez jutni a saját otthonod fejlesztése kapcsán, akkor ajánlom további írásaimat vagy e-bookjaimat! Szinte minden élethelyzetre van megoldás, sokszor ott is van az orrunk előtt, csak másképp kell gondolni a felmerült problémára.  Tarts velem,  várlak szeretettel!

alaprajz blog 2
alaprajz blog 3
Las Olas 1
Las Olas 3

Vélemény, hozzászólás?

Az email cím nem kerül nyilvánosságra. A kötelező mezők jelölése: *

Hozzászólés / Kérdés